2019. október 26., szombat

The Effect - 3.rész [VÉGE]

Nem gondoltam volna, mikor hosszú várakozás után végre elkezdthettem ezt a sorozatot nézni, és fordítani, hogy ilyen gyorsan a végére is érünk. Pedig most elérkeztünk a harmadik, és egyben utolsó részhez.

Azt mondják, eredetileg is ilyen rövidre szánták a sorozatot, - hiszen a novella, ami alapján a forgatókönyv íródott, szintén rövid - és nem arról van szó, hogy a kritikák miatt kellett megvágni.

Én szerettem nézni a részeket, érdekes és érzelmekkel teli volt. Bevallom őszintén, még elnéztem volna pár részen keresztül, különösen a mellékszálak kibontását (pl. Pramote, Bright, Man). Mindenesetre így is egy kerek történetet kaptunk. Bár én nem bántam volna, ha 3 másodperccel korábban ér véget a rész, mint ahogy...

Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre a sorozatról, itt kommentben várom!

Linkekért kattints tovább:

2019. október 24., csütörtök

The Effect - SPEC. EP.2.

speciális epizódok bepillantást engednek a kulisszák mögé a The Effect sorozat előkészületei és forgatása során. Az második részben láthatjátok, mi segítette a színészeket, hogy jobban megértsék a szerepeiket, és ki tudják fejezni az érzéseiket.

FIGYELEM:
A kulisszák mögötti jelenetek
SPOILERT tartalmazhatnak.


Ha naprakészek szeretnétek lenni a fordítással kapcsolatban, kövessétek a blog  FACEBOOK
oldalát.


Linkekért kattints tovább:

2019. október 20., vasárnap

The Effect - SPEC. EP.1.

A speciális epizódok bepillantást engednek a kulisszák mögé a The Effect sorozat előkészületei és forgatása során. Az első részben láthatjátok a ruhapróbát, a fotózást, az olvasópróbát, és azt is elmesélik, miért az adott színészt választották ki egy-egy szerepre.

FIGYELEM:
A kulisszák mögötti jelenetek SPOILERT tartalmazhatnak.


Ha naprakészek szeretnétek lenni a fordítással kapcsolatban, kövessétek a blog  FACEBOOK
oldalát.


Linkekért kattints tovább:

2019. október 19., szombat

The Effect - 2.rész

Ha naprakészek szeretnétek lenni a fordítással kapcsolatban, kövessétek a blog FB oldalát, ahol mindig írok helyzetjelentést a következő epizód állapotáról :) FACEBOOK















Linkekért kattints tovább:

2019. október 13., vasárnap

Gay OK Bangkok - 5.rész [VÉGE]

Elérkeztünk az első évad végéhez. Remélem, mindenki élvezte a sorozatot, aki belekezdett.
Örülnék, ha megírnátok róla a véleményeteket kommentben, kíváncsi vagyok, kinek, hogy tetszett. 

A második évadot is tervezem fordítani, novemberben fogok nekiállni. Addig is türelmeteket kérem!

Ha naprakészek szeretnétek lenni a fordítással kapcsolatban, kövessétek a blog FB oldalát, ahol mindig írok helyzetjelentést a következő epizód állapotáról :) FACEBOOK





Linkekért kattints tovább:

2019. október 12., szombat

The Effect - 1.rész

A The Effect egy jelenleg futó thai sorozat, mely boys love szálat, és az előzetes hírek szerint erőszakos cselekedeteket is tartalmaz.
Mivel a sorozat jelenleg fut, a részek hetente jelennek meg, így igyekszem ezzel én is lépést tartani, és a friss epizódokat a megelenéstől számított 1-2 napon belül lefordítani.

A történetről röviden:
Shin egy csendes, nehezen barátkozó fiú, aki most kezdte az egyetemet, Keng pedig egy kifejezetten népszerű felsőbbéves diák, aki jelenleg az iskola nagykövete. Shin ügyetlenkedése segíti őket a megismerkedésben, és kapcsolatuk egyre szorosabbá válik. Ám az ezzel együtt megjelenő kínos pletykák miatt hirtelen minden szörnyű irányba változik.

Kíváncsian várom a véleményeteket a sorozatról! Jó szórakozást kívánok hozzá!

Linkekért kattints tovább:

2019. október 11., péntek

Gay OK Bangkok - 4.rész

Ha naprakészek szeretnétek lenni a fordítással kapcsolatban, kövessétek a blog FB oldalát, ahol mindig írok helyzetjelentést a következő epizód állapotáról :) FACEBOOK















Linkekért kattints tovább:

2019. október 6., vasárnap

Gay OK Bangkok - 3.rész

Ha naprakészek szeretnétek lenni a fordítással kapcsolatban, kövessétek a blog FB oldalát, ahol mindig írok helyzetjelentést a következő epizód állapotáról :) FACEBOOK















Linkekért kattints tovább:

2019. október 5., szombat

Gay OK Bangkok - 2.rész

Ha naprakészek szeretnétek lenni a fordítással kapcsolatban, kövessétek a blog FB oldalát, ahol mindig írok helyzetjelentést a következő epizód állapotáról :) FACEBOOK















Linkekért kattints tovább:

2019. október 2., szerda

Gay OK Bangkok - 1.rész

A következő sorozat, amit fordítani fogok, az a Gay OK Bangkok.
Ez egy 2016-os web sorozat, mely 5 meleg férfi - Arm, Pom, Big, Aof és Nat - életét mutatja be Bangkokban. Megjelennek a mindennapi élet problémái mellett a munkahelyi, párkapcsolati, családi, de mindenek előtt a szexuális egészséggel kapcsolatos nehézségek, kihívások is. A sorozat nagy hangsúlyt fektet a szexuális egészség és a biztonságos szex témájának kihangsúlyozására, és nem riad vissza olyan komoly témák boncolgatásától sem, mint például az AIDS. Ám mindeközben egy izgalmas, érdekes és érzelmekkel teli drámát láthatunk.

Fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy a Gay OK Bangkok nem egy hagyományos értelemben vett BL sorozat, ez a GAY sorozat, ami sokkal valósághűbb és kevésbé cukormázas ábrázolásban mutatja be a meleg férfiak életét. A külföldi kritikák közül sokat a Fiúk a klubból sorozathoz hasonlították (Az Arm és Brian közti hasonlóságot én is látom), amivel az én tetszésemet már önmagában elnyerte.

Remélem, nektek is tetszeni fog, jó szórakozást az első részhez!

Linkekért kattints tovább: