2019. március 17., vasárnap

Visszatérés!

Sziasztok! 

Kicsit több, mint két év csend és némaság után elhatároztam, hogy visszatérek a fordításhoz.
Ironikus módon, a visszatérésem oka ugyan abban gyökerezik, mint amiért anno eltűntem, a munkámban. Az elmúlt két évben túlságosan is nagy helyet foglalt el az életemben a munka (maradjunk annyiban, hogy a "normál kereteken túl", ezért elhatároztam, hogy szeretnék visszatérni azokhoz a dolgokhoz, amiket szeretek csinálni, de elhanyagoltam, vagy valami egészen mást, újat kipróbálni. Így történt meg az, hogy felültem a repülőre, és egy hónapra kimentem Thaiföldre egyedül, ahol aztán volt időm átgondolni sok mindent.
Hiányzott a fordítás, mindig is szerettem csinálni, és az utóbbi időben a japán sorozatok mellett kínai és thai sorozatokat is elkezdtem nézni, így adta magát az ötlet :)

Szeretném az oldal repertoárját kibővíteni, és nem csupán a japán, de más ázsiai sorozatok felirataira is számíthattok.

A korábban félbehagyott projekteket már NEM fogom befejezni.
Szeretném a közeljövőben rendszerezni a feliratokat, és a már nem működő linkeket javítani, biztosan van jó pár ilyen (tekintve, hogy a 4shared fiókom már inaktív)

Az oldal kinézete átalakíts alatt van.

Jelenleg 2 rövidtávú tervem van fordítások terén: 
- Bangkok Love Stories - Innocence (thai sorozat)
- Vancouver no Asahi (japán film)

NiyYa

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése